Hírek
04
21

Belecsapunk
szerző: violator

pen6 Az év legelső könnyűzenei fesztiválja, a PEN eme szerdai napon, délután négy órai kezdettel a diákrektor csapatok őrületes felvonulásával kezdődik. Az este további részében a könnyed műfajoké a terep. Francia utcazenészek és a magyar alternatív zenei világ nagyjai gondoskodnak a szórakozásról.

Fiatalok, különös hacukák, és őrületes zsivaj vár a rutinos PENelőkre és a gyanútlan pécsiekre a Barbakánnál, ugyanis a diákrektorcsapatok hivatalos bemutatkozása délután négy környékén itt kezdődik. A kötelező ünnepélyes megnyitók, és a kevésbé ünnepélyes, ellenben igen vicces diákrektori programbeszédek után indul a menet a Bőrgyárba, amit a 2008-as közönségkedvenc, a La Fanfare en Petard kísér utcazenéjével.

A nap további programja is tökéletesen megfelel a fesztiválhangulat bemelegítéséhez, bár mindenképpen a könnyedebb, alternatív műfajok kerülnek előtérbe. Ennek megfelelően nem hiányozhatnak a programról a hazai kedvencek sem, mint a Kiscsillag és a Heven Street Seven. Ezen kívül két francia együttes is feltűnik a színen. A Les Touffes Kretiennes zenekar az EHÖK-EFOTT színpadon játszik éjjel negyed egytől. A kedélyek felcsigázása végett róluk annyit elég is tudni, hogy tagjai olyan bandákból kerülnek ki, mint például a Babylon Circus, Les Chevals, Raoul Petite. A keresztény muffok bámulatos módon ötvözik a műfajokat és alakítják saját képükre az ismert slágereket. Eddigi koncertjeik alapján garantáltan beindítják a lábadat, és ha már ez megtörtént, érdemes ott maradni az Irie Maffie Sound System dancehall, reggae és rubadub ritmusaival tarkított, hajnalig tartó buliján.

Ezzel nagyjából egy időben háromnegyed tíz környékén az A38 színpadon egy másik francia csapat szerepel. A Zenzile-nek keresztelt zenekar igen markáns hangzása a jazz, soft rock, folk, pop műfajok mixeléséből származik. Muzsikájuk különc és egyszerű, így várhatóan egy igen kellemes koncertben részesülnek az arra járók.

A tehetségkutatókra háromnegyed nyolcas kezdéssel kerül sor minden nap a Pécs2010 színpadon. Elsőként a Bleeding Pink csap a húrokba, utána pedig a Folk Fellows. Ennél nagyobb kontraszttal nem is kezdődhetett volna a döntő: metál hangzásban előadott tömegslágerek és az amerikai fehér népzene csap össze. A későbbiekben is marad a pécsi családias atmoszféra, hiszen fellép Eszter&GumiZsuzsi majd a repertoárt a Singas Projekt zárja éjjel kettő környékén.

Az off-programok tíz körül kezdődnek, melyeket a Red Bull Partycsarnok biztosít a gyár egy régi, eddig ki nem használt épületének a földszintjén. Ugyanezen a helyszínen, egy szinttel feljebb találhatjátok meg a Silent Discot, ahol fülesekkel a fejeteken bulizhattok. Az egyik vonalon a Space Inhalerz formáció négy dj-je dubstep, minimal, illetve techno mixekkel elégíti ki az elektronikus műfajok kedvelőinek igényeit. A másikon Dj Palotás Csabi keveri az alternatív zenei slágereket.

Mivel ezen a héten kerül sor a Kritikus Tömeg biciklis felvonulásra is, nem túl meglepő, hogy sok gondot fordított a szervezőgárda a bringásokra. Csepel Gold Sprint Ring, VeloSophie élményszervíz és kerékpárkölcsönző is kitelepül a Bőrgyárba. Azoknak sem kell aggódniuk, akik kapásból bicajjal érkeznek, hiszen külön tárolót is találhatnak a bejáratnál, hűséges őrrel, de azért a lakatokat se hagyjátok otthon. Így felhőtlen maradhat az iszogatás, szórakozás. Már csak a jó idő miatt kell szurkolni.

Jelentkezz be, vagy regisztrálj és szólj hozzá te is a cikkhez!